Nehéz ez így! Az elmúlt két hét éjjel-nappal dolgozását egy beerősített hétvége formájában gondoltam ellensúlyozni, amolyan juppis "work hard, play hard" szerű módon. Az eredmény elég szegényes lett, és ebben az írásban most ebből kell főznöm úgymond.
Péntek este az Ellátóban kezdünk: még mindig itt lehet a talponállókat és az éjjelnappali közérteket leszámítva a legolcsóbban italozni, netán berúgni a városban. Később, ha már talponállóknál tartunk, benézünk a Madách tér sarkán az italboltba: ez se' rossz, a telefonommal sikerül egy-két szocióihletésű fotót készítenem.
Aztán jönne az est fénypontja, az úgynevezett jogászbuli a Kreol különtermében. Valahogy abban a tévhitben éltem, hogy itt majd télleg belecsapunk a lecsóba. A múltkor legalább egyből beleakadtunk két ismerős csajba - igaz, hogy negyedóra táncolást követően stratégiai megbeszélésre elvonultak a WC-be, majd azzal jöttek vissza, hogy jaj de fáradtak és mennének. Gondoltam is, hogy szolgáltatásként a férfivendégek számára be lehetne vezetni a női WC lehallgatását, ahol ugye a csajok megbeszélik a leosztást, vagy hogy ne legyen leosztás.
Szóval most még ennél is borzalmasabb az egész: egy-két párocska táncol a félig üres parketten, néhány öltönyös fiúka bóklászik (vajon tényleg ügyvédek), meg néhány erőteljesen kiöltözött céges p*csa (ahogy egy barátom szokta őket aposztrofálni) táncol egymással. Igazándiból nem tudom, hogy mire gondolnak. Biztos nem azért jöttek ide, hogy lezbishow-t játszanak. Nem felel meg a fiúfelhozatal? Még én sem?
Inkább átmegyünk az igazi Kreolba, ahol szintén a szokásos milliő fogad, de ehhez közben túl fáradtakak lettünk. Én különben is már a szombatra koncentrálok.
Szombat éjfél körül ellátó. Megint előkerül a két negyvenes csaj (lásd Baise-moi bejegyzés). Feltűnően vidámak és kedvesek, valszeg dupla adag xanaxot vettek be. Tényleg sajnálom őket: nem tudom, hol mehetett félre az életük. Nekik is járhatott volna az, hogy háromgyerekes családanyák legyenek, és egy ilyen lúzerklub helyett a hétvégét a családjukkal egy fittness-wellness hotelben töltsék, ahol öröm nézni ahogy a gyerekek a medencében felfújható gumikrokodillal hanciznak, majd amikor a többi gyerekkel együtt játékvár-építőversenyen vesznek rész, fel lehet osonni a szobába, hogy addig a férjével egymáséi lehessenek mint fiatalkorukban.
A két sztenderd udvarló helyett amúgy most egy ír csávó tapad rájuk. Kinézetre inkább olasz vagy spanyol, de leginkább lúzer: leolajozott, szamurájmódra hátul összefogott, félhosszú feket haj, női fanszőrzetre emlékeztető, gondosan trimmerelt szakállka, kilátszó szőrős mellkas a középhasig kigombolt elegáns, fehér ing alól. Mindehhez még egy fekete zakó.
A hétvége sikeressé tételének utolsó kisérleteként átnézünk abba a nagyon ótvar Molin Rouge-ba, ahol munkásfiúk munkáslányokkal táncolnak (Rolls Frakció - ha még valakinek mond ez valamit - után szabadon).
Itt már tényleg nagyon tompán bámulok ki a fejemből egy asztalt támasztva. Odakéredzkedik hozzám két egyszerű tekintetű tinilány, hogy megigyák a koktéljukat, miközben a túloldalon egyre fenyegetőbb a közelsége egy leharcolt, kivénhedt prostikból álló rajnak. Hozzám legközelebb egy szénnészoláriumozott bőrű lény ül párducmintás topban. A háta Janics Natasáéval vetekszik, előről pedig inkább látni sem akarom. Túl fásult vagyok ahhoz, hogy átgondoljam, mit lehetne legalább a tinilányok által felkínált szituból kihozni. A tefenomban levő két legutóbbi, lányoktól kapott sms-t vigasztalásul elolvasva rájövök, hogy végül is kár itt strapálnom magam, hisz' amúgy meg minden rendben:
"Drága, rég láttalak. Ráérsz ma este?" az egyik, és "Jó volt veled. A jövő héten újra kereslek." írta a másik lány.
Szóval irány haza. Még mielőtt beszállnék a taxiba, és lefényképezek egy hajéktalan alkesz lúzert, amint a padon fetreng plusz két orthodox zsidó férfit, akik babakocsit tolnak az Andrássy úton hajnali fél háromkor, odajön hozzám egy cigánykurva kinézétű csaj, hogy van-e cigim és ráérek-e. Ezt már meg sem történtnek veszem, ő is érzi, hogy nem az esetem.
Vasárnap reggel a MOM Parkban kávézgatok a hiperszupermarket előtt, és nézem vásárló lánykákat. Úgy döntök, hogy most nem izzítom az elektródáimat annak problémakörnek az analizálásával, hogy vajon miért kell tejért-kenyérért tűsarkú cipőben, neccharisnyában, miniszoknyában, push-up melltartóban és kisminkelve leugrani.
Ez egy másik sztori lesz.
